Közéletre Nevelésért Alapítvány

Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd

A Német Politikai Képzés Szövetségi Központja pályázatot hirdet az Ifjúsági demokrácia díjra.

(more…)

Közoktatásról…

A transindex.ro számára adott interjú második része, amely a (romániai) közoktatást boncolgatja: Probléma probléma hátán.

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatok XI. Országos Találkozója kapcsán a következő tájékoztatást kaptuk:

(more…)

A MAGYARY ZOLTÁN FELSŐOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA
A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSÁVAL
ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT HIRDET
„HUMÁN  ERŐFORRÁS  FEJLESZTÉSE  A  CIVIL  SZEKTORBAN”  CÍMMEL

(more…)

Ha megmondod… (folytatás)

Az Ünnepekre való tekintettel kisebb “vakáció” után folytatódik a “Ha megmondod…” projektünk egy szemináriummal.

(more…)

Az ENSZ még tavaly decemberben az Ifjúság Nemzetközi Évének nyilvánította 2010-et, mely 2010.augusztus 10-én lép életbe. A Nemzetközi Év meghirdetésének célja, hogy felmutassa, nyilvánosságra hozza mindazon, a fiatalok által létrehozott kezdeményezéseket, befektetéseket és kreativitásokat, melyek azért valósultak meg, hogy leküzdjék az emberiséggel szemben álló kihívásokat, a béke erősítésétől egészen a gazdasági fejlődés fokozásáig.

(more…)

Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület 14-25 éves fiatalok számára versenyt hirdet: Legyél Te is FogyaSZTÁR! címmel.

  (more…)

A Tanács a 2011-es évet Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai évének jelölte ki.

(more…)

  • 0 Comments
  • Filed under: Tevékenység
  • 20 év szabadság!?

    A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását, amelyben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal másodszor a magyarországi lebonyolítást a BUSHO (Budapest Short Film Festival) fesztivál vállalta. A felhívás célja, hogy az alkotók olyan 1 perces filmeket készítsenek, melyek a “reklama na život” szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetőek. Az idei téma: 20 év szabadság!?

     

    (more…)

    Képzési programot indít civil szervezeteknek 2010 februárjában az Európai Képzési Intézet A civil szervezetek lobbi technikáinak fejlesztése címmel.

    (more…)

    Utolsó hozzászólások

    • Levitra: irqslbyvokbtdxvfyagk, http://www.purevolume.com/list eners/Levitrapharm Levitra generika, JLJbgSh.
    • insanity workout: ppgevgnmvevxtovlrzzz, http://www.anobii.com/insanity workout/ shaun t insanity, dORbyfb.
    • Cialis: fadpsheoxwcyfikmchls, http://avatars.imvu.com/Guest_ BuyCialisWorldwide Buy Cialis, MtiOdJm.
    • VigRX: cximohlmtmeifbompkzo, http://avatars.imvu.com/Guest_ BuyVigRXOnline VigRX Plus, OzztZbZ.
    • Leather handbags discount: jzhkitzfzusoxvxgydgh, http://www.cute-clothing.com/ Discounted designer handbags, YrvaaIz.