Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd
17 júl
A 2008. évi Heves megyei ifjúsági rendezvények támogatására hirdetett pályázatot a Heves Megyei Közgyűlés. Tovább
14 júl
2008. szeptember 15. és 21. között roma fiatalokkal dolgozó ifjúsági munkásoknak tart képzést Budapesten a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat. Tovább
12 júl
Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala (www.oktbiztos.hu) a korábbi években a HÖOK meghívottjaként vett részt az EFOTT-on. Ez abból állt, hogy a HÖOK sátrában beszélgettek a hivatal munkatársai az érdeklődő hallgatókkal, teszteket töltettek ki, jogeseteket beszéltek meg stb.
Idén – együttműködve a Közéletre Nevelésért Alapítvánnyal (www.kozeletre.hu) – önálló sátorral veszünk részt. A program hasonló, mint a korábbiak, oktatási jogi teszteket, jogeseteket viszünk, ugyanakkor újdonságként Felsőoktatási Honfoglaló játékot lehet majd játszani velünk, és általában is állunk az érdeklődök rendelkezésére. A fő cél a hallgatói jogok tudatosítása, ismeretterjesztés, illetve a hozzánk érkezett panaszok általánosításán keresztül felhívni a figyelmet a gyakori jogsérelmekre. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy jogvédő munkánkat, eljárásunkat a KÖNE-vel közösen ismertté tegyük a felsőoktatási szereplők számára.
A csütörtöki nap a fogyatékos hallgatók napja a sátrunkban. Vendégeink lesznek siket, vak hallgatók, akik különböző játékokba vonják be az érdeklődőket. A tervek szerint lesz Braille-dominó, hangos számítógép, jelnyelvi játékok.
Aáry-Tamás Lajos
oktatási jogok biztosa
10 júl
2008. július 16-án kerül megrendezésre a TÁMOP 1.4.1/07-2, OFA Hálózat PERTU projekt Közép-magyarországi régiós Információs napja
3 júl
Cím: Fokról fokra – Hogyan javíthatjuk egy civil szervezet fenntarthatóságát
Szerző: Pontyos Tamás
Ár: 800 Ft.
Kiadó: Ökoszolgálat Alapítvány, cím: 1051 Budapest, Nádor u. 34., Tel: 1-311 7855, e-mail: okosz@okoszolgalat.hu
Beszerezhető: Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány, cím: 1054 Budapest, Margit krt. 43-45. IV./3., Tel: 1-315-3151, e-mail: ngo@niok.hu
2 júl
A 2008. évben a megyében megrendezendő ifjúsági akciók támogatására hirdetett pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. Tovább
30 jún
Ismét új környezetben a Félsziget egyik legszínesebb szabadidős programja! A Civil Falu a Félsziget Cocktail keretén belül pályázatot hirdet alapítványok, civil szervezetek részére. A feltétel ugyanaz: minél interaktívabb, kreatívabb programok lebonyolítása a félszigetlakók bevonásával. A pályázatokat július 5-ig várjuk a civil@felsziget.ro e-mail címen. Az űrlap letölthető itt.
25 jún
Elkészült az MIK tagszervezetek képzési helyzetének felmérését elősegítő kérdőív 2.0-s változata (köszönöm az eddigi hozzászólásokat). Várjuk a konkrét kérdőívvel kapcsolatos megjegyzéseket, 2008. július 5-ig.
A kérdőív pdf formátumban innen elérhető: kerdoiv_2.0
20 jún
18 jún
Pályázatot hirdetett az “Idősek az idősekért és a fiatalokért” programok támogatására az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (Pályázatfigyelő) Tovább
Utolsó hozzászólások