Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd
28 aug
A marosvásárhelyi székhelyű Outward Bound Romania szervezet kiképzésre és együttműködésre outdoor oktató-jelölteket toboroz.
27 aug
A Diákközéletért Alapítvány koordinálásával egy olyan kérődíves vizsgálatot folytatunk, amely a szakképzésben résztvevő közoktatási intézmények diákönkormányzatai működésével, tevékenységével, szervezeti és anyagi körülményeivel, illetve a szakképzésben, mint speciális jogi környezetben játszott szerepével kapcsolatos.
19 aug
A képre kattintva megtekinthető a Humán Reform Alapítvánnyal közösen megvalósított “vatikáni” (Zeteváralja-Zsigmondtelep) képzéssorozat összefoglaló power pointja.
View SlideShare presentation or Upload your own. (tags: képzés)
És akkor innen meg letölthető a prezentációkhoz kapcsolódó segédanyag: Prezentáció_segédlet
18 aug
A Munkaerő piaci Alap terhére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásávala Magyar Népfőiskolai Társaság pályázatot hirdet
„A művelődés hete – a tanulás ünnepe” tematikus programsorozatban való részvételre.
17 aug
Interneten is lehet pályázni a Visegrádi Alap 3. negyedévi kisösszegű támogatásaira. Többek között kulturális témákban lehet pályázni, legfeljebb 6 hónapos projektekkel. Maximum 4000 euró támogatás kérhető a felhívás keretében.
Online pályázati határidő: 2008. szeptember 1.
A postára adás határideje: 2008. szeptember 2.
Bővebb információ:
International Visegrad Fund; 8 Kralovske udolie, 811 02 Bratislava, Slovak Republic
E-mail: smallgrants@visegradfund.org
Web: www.visegradfund.org
Tel.: (+42) 125-9203802
Fax: (+42) 125-9203805
15 aug
Az elkövetkező időszakban néhány olyan ifjúságsegítő szakon végzett ELTE-s diák szakdolgozatát fogjuk közölni, amely témáját, illetve tartalmát illetően a nagyközönség számára is izgalmas olvasmány lehet. Ugyanakkor ezek szakmailag is megállják helyüket, így az ifjúsági szervezetekkel foglalkozók számára is nyújthat támpontot.
14 aug
13 aug
Tovább folytatódik az Európa Tanács budapesti Információs és Dokumentációs Központjának programsorozata, az Építsük Európát a gyermekekkel a gyermekekért, amelynek szemináriumsorozatában Alapítványunk is tevékenyen kivette részét, mint szakmai partner.
11 aug
A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány, partnerségben a Polgár-Társ Alapítvánnyal és a Romániai Kárpát Eurorégió Fejlesztési Alappal pályázatot hirdet az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmusa, Civil Támogatási Alapjának keretében.
7 aug
Az EFOTT-ra az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának munkatársai álta készített teszt és jogesetek itt letölthetők:
Utolsó hozzászólások