Elkészült a kérdőív 3.0-s verziója.

Célunk: A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) soros kolozsvári ülésének képzésekkel foglalkozó szekciójában felmerült annak szükségessége, hogy összesítsük azokat a képzési lehetőségeket, képzési állapotokat (ha úgy tetszik helyzetfelmérést), amely 2008 nyarán a határon túli ifjúsági szervezetekre és egyes régiókra jellemző.

A kérdőív feldolgozását követően kerül sor egy olyan összegző tanulmány elkészítésére, amely igyekszik egységes szerkezetbe foglalni a jelenlegi állapotot, illetve javaslatot tenni az ebből következő igényfelmérés lebonyolítására. Amennyiben sikerül egy megfelelő helyzetképet, majd ehhez kapcsolódóan a második körben egy igényfelmérést végezni, akkor a következő lépés lenne annak feltérképezése, hogy milyen képzési potenciálok vannak a MIK tagszervezeteinek körében, illetve az egyes régiókban.  

A kérdőív új verziója megtalálható itt: kerdoiv 3.0

Az excelben szerkesztésre került kérdőívből egyelőre kimaradt a következő három kérdés, amelyet szintén fel szeretnénk tenni: 

1. A szervezet költségvetésének hány százalékát költitek képzésekre?
2. Írd le szervezeted képzési stratégiáját, rendszerét, ha van ilyen
3. A Te szervezeted hány képzést tartott már szervezetek részére?
 

A kérdőív ezen verziójához augusztus 10.-ig várjuk az észrevételeket, mindenekelőtt ezen bejegyzés kommentjeként (ebben az esetben mindenki olvasni tudja a hozzászólásokat).