Ezzel a címmel írt véleményt a pedagógus-pályáról a hozzá kapcsolódó aktuális cselekményekre reagálva Bodolai Gyöngyi a Népújság 2010. június 5-i számában. A “pedagógus-kérdés” egyre inkább fókuszba kerül (lásd a közoktatási, illetve felsőoktatási kerekasztal kapcsán is)

Pályaalkalmasság

Bodolai Gyöngyi

Végzős diákok megvertek egy tanárnőt. Abroszt dobtak rá, majd kívülről bokszolták, mint egy homokzsákot. A kisebb diákok a haját gyújtották meg és egyéb bosszúságok sorozatát követték el ellene. A történtek felháborítók és elszomorítóak is egyben. És országos viszonylatban nem az első hasonló incidens. Hogyan juthattak el érettségi előtt álló iskolások az agresszió ilyen fokára? – kérdezhetjük, majd felmerül az a kérdés is, hogy vajon mi váltotta ki bennük ezt az elfogadhatatlan és elítélendő magatartást? Mit tett, hogyan tanít az a tanárnő, akihez ilyen módon viszonyulnak a diákjai? Azok a fiatalok, akikben az agresszió egyre hangsúlyosabban jelen van, hisz minden kellemetlenséget felfognak, ami a szüleikkel, tanáraikkal és körülöttük a társadalomban történik, s sokan közülük az esti “mesét” a tévéből sugárzott vagy a családban végignézett “akciófilmek” formájában kapják. Nem csoda, ha ideges, türelmetlen nemzedékek nőnek fel. Akikkel másképpen kell, lehet bánni, mint az évtizedekkel ezelőtti iskolásokkal. Mindez pedig még hangsúlyosabban felveti a pályaalkalmasság kérdését. Azt, hogy a pedagógus, tanítónő, tanár személyisége, felkészültsége, a gyerekekhez való viszonyulása alkalmas-e arra, hogy a mai, rendkívül nehéz körülmények között állja a sarat, példát mutasson, tanítani és nevelni tudjon egy értékét vesztett, elkeseredett, ideges világban.

Egy másik marosvásárhelyi iskolában a szülők kötik az ebet a karóhoz, s beadványokkal ostromolják a tanfelügyelőséget, hogy csak azzal a feltétellel íratják a neves középiskola első osztályába a gyermeküket, ha nem az állást évek óta betöltő címzetes tanítónő keze alá kerülnek. Ezúttal a tanítónőről keringenek olyan hírek, hogy valamikor bántalmazta, ma pedig állandó stresszben tartja a tanítványait. Ebből pedig nem kér a szülő, még akkor sem, ha a szóban forgó pedagógus az utóbbi időben jó eredményeket ért el. Mert a pálya kisiklásait ma már nem nézik el. Az iskola hallgat, valószínűleg jól meglenne magyar tagozat nélkül is, a tanfelügyelőség tehetetlennek látszik, hisz a közelmúltban a tanítónő nem követett el olyan bűnt, amiért felbonthatnák a munkaszerződését. S ha végső soron nem lehet meggyőzni, hogy állást változtasson, megszűnik az iskolában az első osztály, ami a tagozat létét fenyegeti. És itt újra a pályaalkalmasság kérdése merül fel. A leghangsúlyosabban pedig az, hogy az iskolának legyen végre beleszólása a tanerők megválasztásába annak alapján, hogy az adott helyen milyen pedagógusokra van szükség. Az új közoktatási törvénynek a legfontosabb teendők között ezt kellene végre rendeznie. Hogy az a tanárnő, akit megverhetnek és az a tanítónő, akitől menekülnek a gyerekek és szülők, valahol más területen találjanak állást, ahol esetleg beválnak, és ne kényszeríthessék rá őket egy iskolára sem. És felveti ugyanakkor a pedagógusok társadalmi megbecsülésének kérdését is, erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt.  

(forrás: http://www.e-nepujsag.ro/hiraktualis.php?m=43367)