Közéletre Nevelésért Alapítvány

Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd

Archive for the ‘pályázati felhívás’ Category

Az Európai Bizottság “Ifjúsági Fejlesztési Díj 2008/2009 - Fókuszban Afrika” címmel pályázatot hirdetett 16 és 18 év közötti fiataloknak. 

(more…)

(more…)

(more…)

(more…)

Idén a temesvári események huszadik évfordulójához érkeztünk. 1989 után felnőtt egy új nemzedék, akiknek már történelem mindaz, ami húsz évvel ezelőtt történt. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) pályázatot hirdet azon fiatalok számára, akik 1989 után születtek. (more…)

A képzési program célja az erdélyi zöld mozgalom erősítése a képzett, fiatal és új humán erőforrás biztosítása által. A programban résztvevő fiataloknak lehetőségük nyílik elsajátítani mindazon alapismereteket, amelyek a hatékony szerepvállaláshoz szükségesek egy környezetvédelmi szervezetben. Ugyanakkor a szervezők célja elősegíteni a környezetvédelemmel foglalkozó fiatalok közötti kapcsolatrendszerek létrejöttét.  

(more…)

A „szárhegyi nyilatkozat”
„SZÁRNY-VONAL”címmel
KÉPZŐMŰVÉSZETI pályázatot
ír ki a Kárpát-medencében tanuló középiskolás diákok számára.
 

(more…)

(more…)

Az idei Európai Ifjúsági Károly-díj ünnepélyes átadására 2009. május 19-én a németországi Aachenben kerül sor. A díjat olyan projektek kaphatják meg, amelyek erősítik az európai identitás és integráció gondolatát. Magyarországról az ELTE Bibó István Szakkollégiuma által létrehozott „Állampolgári Nevelés Program” jutott tovább a nemzetközi fordulóba.
Az Európai Ifjúsági Károlyi-díj olyan 16 és 30 év közötti fiatalokat díjaz, akik a kölcsönös megértést elősegítő, európai szintű projektekben vesznek részt. 
(more…)

2009. március 23-tól tették közzé a Dél-dunántúli, Észak-alföldi, Észak-magyarországi, Közép-dunántúli, Közép-magyarországi és Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsok 2009. évi pályázati felhívásait.

(more…)

Utolsó hozzászólások

  • Macsu: S a meghívó: http://www.kalocsa.hu/index/sr c.php?image=7485
  • Macsu: Nagy Anna kormányszóvivő az eseményről: http://www.orientpress.hu/7491 2
  • Macsu: Most látom, hogy az erdely.ma-n Pintérnek nevezik az Orbán-kormány első oktatási miniszterét. Hát...
  • Macsu: A Paprika Rádió hírei között: http://www.paprikaradio.ro/hir ek.php?hir=27904
  • Macsu: Erdely.ma: http://www.erdely.ma/publicisz tika.php?id=77768&cim=gond olatok_egy_oktatasi_biztosr...

Belépés