A bajai közoktatási intézmények diákönkormányzatai, illetve a hallgatói önkormányzat számára tartunk emberjogi, diákjogi és érdekvédelmi témában képzést.

A folyamatot a bajai ifjúsági referens, Kubovics-Czeglédi Anita kezdeményezte és a Baja Város Önkormányzata által a “Komplex gyermek- és ifjúsági célú szakmai tevékenységek, programok megvalósításának támogatására” (IFJ-KX-10-A/B/C) kiírásra benyújtott pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé. 

A program célja a Bajai Ifjúsági Tanács (BIT) megerősítése.

A 4-4 órás képzések alapját képező prezentáció innen elérhető: A demokratikus jog- és érdekérvényesítés

A kézpés során alkalmazott Szerencsétlenség a Mőbiuszon játék alapját a következő kiadvány képezte: Kezdő lépések: Tananyag az emberi jogok oktatásához