A MAKOSZ által rendszeresen megszervezett képzési folyamat, az Erdélyi Közéleti Diák és Ifjúsági Akadémia (KÖDAK) keretében ezen a hétvégén Déván tartottunk képzést.

A mostani, 18. KÖDAK negyedik hétvégéje volt ez a háromnapos alkalom, melynek témái között volt a diákjog, melynek keretében nemcsak a Gyermekjogok Világnapjáról emlékeztünk meg, hanem a szabályok kettős szerepétől (korlátot állít fel és védelmet nyújt)  kiindulva vizsgáltuk meg a résztvevők iskolai házirendjét, illetve a diáktanácsok szervezeti és működési szabályzatát. A témához kapcsolódó rövid prezentáció itt megtekinhető: Diakjog_KODAK2010

Szimulációs gyakorlatok keretében került sor az érdekképviselet témájának feldolgozására, melyből két elemet emelnénk ki: az egyik az érdekel és érint kifejezésekből adódó különbségek, a másik pedig a képviseleti formák (mandátum, legitimitás) vizsgálatát. Az érdekképviselethez kapcsolódó összefoglaló letölthető innen: DOKerdek_KODAK2010

Végül pedig tárgyalástechnikai gyakorlatokon keresztül igyekeztünk a jogi keretek között az érdekek védelmét gyakorolni. A telkek adásvételének startégiáit, illetve a felkészülés folyamatát ezen elméleti anyag alapján lehet előkészíteni és lebonyolítani: Targyalas2010Deva

Természetesen egyszer majd a fotók is megleszenk. :-)