Pályázhatnak: felnőttképzéssel foglalkozó intézmények, szervezetek
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2010. február 19. 

Az alprogram célja: olyan nemzetközi tanulási lehetőség és élmény biztosítása a felnőtt tanulóknak, melyen keresztül fejleszthetik magukat, gyarapíthatják tudásukat, megoszthatják tapasztalataikat. 

Támogatható tevékenységek: a pályázattípus intézményeknek nyújt támogatást egy nemzetközi workshop (műhely) megszervezésére. 

Pályázati feltételek:

  • A műhelyeken 1-1 alkalommal 10-20 felnőtt tanuló vesz részt, akik a műhely helyszínéül szolgáló országon kívül legalább 3 különböző országból érkeznek.
  • A műhelyek témáját tekintve nincs megkötés.
  • Minden Grundtvig felnőtt tanulói műhely támogatásra pályázó szervezetnek egyszerre csak egy támogatott pályázata lehet. Ha egy pályázó mégis több pályázatot ad be, akkor ezek közül a legtöbb pontot elért pályázat lesz támogatható.

 Részt vevő országok köre:

  • az Európai Unió 27 tagállama,
  • az EFTA országok (Norvégia, Izland, Lichtenstein),
  • Törökország

A támogatás mértéke: támogatás igényelhető szervezési költségekre, a külföldről érkező résztvevők nemzetközi utazási és magyarországi megélhetési költségeire, a felnőtt tanulók felkészítésének költségeire. 

A pályázás menete:
A pályázatokat Magyarországon a Tempus Közalapítványhoz, mint hazai nemzeti irodához kell benyújtani.
A pályázatok bírálatát a nemzeti iroda által megbízott szakértők végzik, a nyertes pályázókkal a Tempus Közalapítvány köt szerződést, és a támogatás átutalását is a Tempus Közalapítvány végzi.
A pályázat benyújtásának helye, módja, további információk: Tempus Közalapítvány,
www.tka.hu > Pályázatok > Egész életen át tartó tanulás program > Grundtvig 
A pályázat benyújtásával és a projekt megszervezésével összefüggő közös teendők összehangolása céljából a februári beadási határidő előtt pályázni lehet előkészítő látogatásra, amely anyagi támogatást biztosít a beadandó pályázatot koordináló személy(ek) számára a partner intézménybe tett látogatáshoz. 

Erről bővebben a Tempus Közalapítvány honlapján olvashatnak: www.tka.hu/Pályázatok/Egész életen át tartó tanulás/Grundtvig/Pályázati formák/Grundtvig Előkészítő látogatások 

További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu