A Trust for Civil Society in Central & Eastern Europe (CEE Trust) nyílt pályázatot hirdet a civil társadalom fejlesztésének támogatására Bulgáriában, Magyarországon és Romániában. 

A CEE Trust pályázata iránt érdeklődő és a pályázati feltételeknek megfelelő nem nyereségérdekelt, nem kormányzati szervezetek, szakértői csoportok, szervezeti társulások, valamint oktatási intézmények szándéknyilatkozatot nyújthatnak be az alábbi területekre vonatkozóan:

  • a közintézmények elszámoltathatósága
  • a közügyek iránti elkötelezettség erősítése és közösségi tevékenység aktivizálása
  • társadalmi szolidaritás
  • civil társadalom számára kedvező környezet megteremtése

 E négy területen belül a CEE Trust olyan projekteket kíván ösztönözni, amelyek az alábbi kívánalmak közül egynek vagy többnek megfelelnek:

  • a projektbe megvalósításában jelentős szerepet szánnak más szektorok (pl. kutatói szféra, oktatási intézmények, az üzleti élet, a média, stb.) képviselőit;
  • újító eszközöket alkalmaznak az érdeklődés felkeltésére, konkrét akciókat dolgoznak ki és azokba bevonják a nem szervezett civil társadalom (pl. informális csoportok, bloggerek, állampolgári csoportok, diákok, stb.) tagjait, valamint támogatói közösséget építenek;
  • megoldást javasolnak a gazdasági válság által előidézett új kihívásokra.

 A szándéknyilatkozatnak egyértelműen kapcsolódnia kell a CEE Trust küldetéséhez és céljaihoz. A CEE Trust fenntartja a jogot bármely vagy az összes szándéknyilatkozat elfogadására vagy elutasítására, és minden pályázót értesít a szándéknyilatkozat elbírálásának eredményéről.

A szándéknyilatkozatot és a pályázati űrlapot elektronikusan (csak e-mailen) 2009. október 26-án közép-európai idő szerint 24:00 óráig az alábbi címekre kell eljuttatni:
Bulgáriai pályázatok: bulgaria.applications@ceetrust.org
Romániai pályázatok: romania.applications@ceetrust.org
Magyarországi pályázatok: hungary.applications@ceetrust.org
 

A pályázati útmutató itt olvasható. A pályázatokat angolul kell benyújtani. A postán, faxon vagy személyesen, illetve a határidőn túl benyújtott pályázatokat automatikusan kizárják a pályázatból.

A pályázók 2009. november 25-ig értesítés kapnak az eredményről. 

Kiíró: Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe
Web: www.ceetrust.org 

(forrás: nonprofit.hu)