Hamarosan indul a Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetem (DÖKSZAB), amely immár 15. éves múltra tekinthet vissza.

Valamikor ezen az eseményen (1994, 1995, 1996) is - meg megannyi más hasonlón - állt össze a KÖNE gondolata és fogalmazódott meg az az elképzelés, amely eredményeképpen 1998-ban megalapítódott a Közéletre Nevelésért Alapítvány. Mondhatjuk azt is, hogy sok szép emlék köt bennünket ehhez a rendezvényhez. No meg érdemes lenne egyszer számbavenni (akár facebook, vagy wiw segítségéve), hogy ki merre tart, mivel foglalkozik, mire vitte az Életben. Nem kis erőforrás lenne ez sem.

No, de a nosztalgiázásig még van idő, legalább öt év a 20. jubileumi eseményig. Ami pedig számunkra fontos és mindenképpen megtisztelő, hogy évek óta idén újra visszatérünk és jelen leszünk a DÖKSZAB-o. Szombattól hétfő estig a diákönkormányzatiságról szóló előadással, érdekképviseleti, emberi jogi és audio-vizuális fakultációval járulunk hozzá az eseményhez.

Alapítványunk életében fontos hívószó a részvétel, a citoyen fogalma, ennek megfelelően mostani jelenlétünk is eköré a fogalmak köré szerveződik. Így a diákönkormányzatról, mint részvételi formáról, az érdekképviseletről, mint lehetőségről fogunk beszélgetni a résztvevőkkel. Reméljük, partnerek lesznek hozzá.

A DÖKSZAB-ról pedig információk, reklámfilm, program és jelen lévők itt tekinthetők meg: dokszab.makosz.ro