A Diákközéletért Alapítvánnyal, valamint az oktatási jogok biztosával közösen arra vállalkoztunk, hogy készítünk egy áttekintő és összehasonlító tanulmányt az egyes országok fegyelmi intézkedéseinek törvényi szabályozásáról.

A kiinduló ötlet abból fakadt, hogy pedagógusok gyakran panaszkodnak arra, hogy nincs eszközük a fegyelemzésre. Ugyanakkor felmérésekből az is kiderül, hogy elvárják, központilag szabályozzák a kiszabható büntetéseket fegyelmi vétség esetén.

Vizsgálódásunk viszont azt mutatja, hogy nincs nagy eltérés az egyes országok fegyelmi intézkedéseinek szabályozásában, sokkal inkább a helyi, intézményi gyakorlat határozza meg, hogy mely közoktatási intézmény milyen hangsúlyeltolódásokat alkalmaz. Abban is biztosak vagyunk, hogy az eszközök önmagukban semmiféle fegyelmezési problémát nem oldanak meg, sokkal inkább a fent már említett alkalmazási mechanizmusok, gyakorlatok teszik a különbséget. Éppen ezért arra is törekszünk, hogy néhány példán, esettanulmányon keresztül mutassuk be ezen folyamatokat.

Első anyagunk a román közoktatási rendszer jelen szabályozását veszi alapul (azért hangsúlyozzuk ezt ki, mert a román Oktatási és Kutatási Minisztérium a napokban hozta nyilvánosságra új oktatási törvénycsomagját, melynek vitája máris elkezdődött, így elfogadása még sok időt vehet igénybe), áttekinti a minisztériumi rendelet nyújtotta keretet, illetve egy elit-gimnázium (elméleti líceum) belső rendszabályzatában (házirend) található eltérésket teszi vizsgálat tárgyává.

A tanulmány itt olvasható: Faludi Orsolya: Fegyelmi szabályozások a romániai közoktatásban