A Kolozsvári Magyar Diákszövetség egykori Közgazdasági Klubja (KGK) által kezdeményezett szakkollégium egy újabb stádiumba lépett. A előadások, rendezvények kora után, immár a bentlakásos rendszer kialakítása a cél.

Alapítványunk a szakkollégisták első csapatépítő tréningjét csinálta (Langó Nándi és Varga Tamás révén), majd Kósa András - Macsu két évig gazdaságszociológiát tanított a szakkollégiumban. Éppen ezért kicsit saját gyerekünknek is tekintjük ezt az intézményt.

Most bútor-adományra lenne szükségük. A felhívást az alábbiakban mi is közzétesszük.

Adománygyűjtő akció!  

A tíz éve működő kolozsvári Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium szakmai diákszervezet, amely tagja közel 60 jogász és közgazdász hallgató. A Szakkollégium új kezdeményezése egy már Magyarországon működő bentlakásos Szakkollégium létrehozása Erdélyben. A kezdeményezés által Romániában az első ilyen közgazdaság és jogtudomány profilu bentlakásos szakkollégium fog megvalósulni, mindez diákkezdeményezésre. Ezen lépésünk rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen a szakmai tudás bővítése mellett egy olyan jövőbeli magyar közgazdász- és jogászréteg ismeri meg itt egymást, amely a későbbiekben gazdasági és társadalmi szempontból Erdélyben komoly szerepet tölthet be.  

A kolozsvári székhelyű bentlakás ősztől 22 diáknak ad otthont és biztosít szakmai fejlődést. A bentlakásban jelenleg semmilyen bútorzat nem található. Felszerelési költségeinek nagy részét pályázatokból, támogatókból finanszírozza a szakkollégium. Nagyban csökkentené a költségeket a már nem használt, de még jó állapotban lévő bútorok felajánlása.

Ezért kérjük, amennyiben Ön is egyetért célkitűzéseinkkel, és valamilyen eszközzel: bútorzattal, elektronikai felszereléssel módjában áll támogassa tevékenységünket. 

A felajánlásokat kérjük Fugel Edina-nak, akár e-mailen fugel_edina@yahoo.com vagy a +4 0752 059878 (orange) és +4 0728 070894 (vodafone) telefonszámokon jelezzék augusztus 8.-ig.  

Segítségüket előre is köszönjük! 

Tisztelettel, Szőcs Endre – Mikó Imre Szakkollégium elnök