A net-generációt elérő pedagógiai módszerek fejlesztéséhez várja a segítséget a TeNeGen projekt. 

A TeNeGen projekt várja a pedagógusok segítségét egy online kérdőív kitöltésében, amelynek célja felderíteni, hogy milyen új tanítási módszerek járulnának hozzá a net-generáció hatékonyabb oktatásához. A net generáció, vagyis az 1982 és 1991 között született fiatalok másképpen tanulnak és kommunikálnak, mint ahogyan szüleik tették, ismereteik nagy részét az internetről szerzik. Az európai szintű felmérés célja, hogy tájékozódjon a tanítás jövőjéről a digitális világban. A kérdőív egyebek mellett a kitöltő internetezési és számítógép-használati szokásaira és ismereteire kérdez rá.

Kitöltési határidő: 2009. június 30. 

Az információs társadalom hatásaival mindannyian naponta szembesülünk. Akarjuk, vagy sem, megváltozik az életünk, és ha szeretnénk megérteni mindazt, ami körülöttünk történik, szemléletváltásra kényszerülünk. Közöttünk él az úgynevezett „Net Generáció” – a 1982 és 1991 között született fiatalok –, akik másképpen tanulnak, másképpen kommunikálnak, mint ahogyan elődeik, szüleik, tanáraik tették. A „digitális korszak gyermekei” ismereteik nagy részét az Internetről szerzik, és számukra a mindennapi élet elképzelhetetlen a számítógép nélkül. Ők azok, akik minden pillanatban „be vannak kapcsolva”, rosszul érzik magukat ott, ahol nincs Internet, ahol nincs a mobilhoz térerő. 

A változások nem hagyják érintetlenül a képző intézményeket sem: ahogyan a világ változik, változniuk kell a tanítási módszereknek is. Digitális tanulási elemek (angolul LOs – Learning Objects), online tananyagok sokaságát kínálja az Internet Európa szerte és itthon, de a hatás valahogy mégsem az lett, amit vártunk. Ma már szinte minden európai képző intézmény (beleértve a magyar képzőket is) viszonylag elfogadható informatikai infrastruktúrával rendelkezik, az e-learning fejlesztések mégsem hozzák a várt eredményt, az e-learning módszerek nem igazán épülnek be az oktatás hétköznapjaiba. 

Az európai szintű felmérés tanárok számára készült azzal a szándékkal, hogy tájékozódjunk a tanítás/tanulás jövőjéről a körülöttünk formálódó „digitális világban”. Kétségtelen, hogy az elmúlt 15 év hálózati fejlesztései nem hagyják érintetlenül az oktatást sem – az iskoláknak reagálniuk kell az új kihívásokra. Valószínűleg nem csak itthon, hanem világszerte egyet érthetünk az alábbi – közelmúltban megjelent – cikk szerzőjének állításaival:

„Mi teljesen másféle gyerekek voltunk. Volt “walkman”-ünk, a Balatonra, legfeljebb a jugoszláv tengerpartra mentünk nyaralni, és örültünk, ha nagypapánk nekünk adta ajándékba a régi karóráját. A mai gyerekeknek saját laptopja van, és az interneten vásárolnak, MP3 lejátszójukon saját zenei albumból hallgatják a “muzsikát”. Ha fogyasztóként, olvasóként el akarjuk őket érni, gyökeresen másféle újságokkal, hirdetésekkel kell próbálkoznunk, mint húsz évvel ezelőtt” – írja Illés Csaba a “Bravo Girls” magazin főszerkesztője.

(Érdemes elolvasni Ságvári Bence nemrég publikált cikkét is a magyar gyerekek internetezési szokásairól: http://www.ithaka.hu) 

Egy dolog azonban ma is változatlan: a digitális korszakban felnövő fiatalok ugyanúgy (vagy talán még jobban!) igénylik a tanári segítséget, amennyire mi igényeltük, annak idején. Éppen ezért kérjük a tanárokat (Önöket) arra, hogy a kérdőív kitöltésével segítsenek felderíteni, hogy mit kell megtanulnunk a “behálózott” világról, milyen új tanítási módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy pedagógiai céljainkkal a Net Generációt elérjük!?! 

Bővebb információ:
Web:
survey.prompt.hu
www.tpf.hu/pages/news/index.php?page_id=911 

(forrás: KultúrPont)