Nem szoktunk ilyen bejegyzéseket megjelentetni blogunkon, most viszont mégis kivételt teszünk. Mégpedig azért, mert Gyermek Napon elment egy Ember, aki csak áttételesen kötődött az Alapítványhoz, az elmúlt három évben mégis egyik meghatározó személyiség volt. Áttételesen, mert a barátom volt, nem dolgozott az Alapítvány környékén, de a közéleti részvételt a kultúra oldaláról közelítette meg, ami az elmúlt időszakban tevékenységünkben is fontos szerepet kapott, engem viszont sokban formált. 

A tények: 2009. május 31-én (közép-európai idő szerint éppen éjfélkor) Rio de Janeiróból szállt fel az AirFrance gépe, melynek fedélzetén ott volt Gallasz József barátom (élettársával, az Ő kisfiával és egy 10 esztendős rokon gyerekkel, és további 224 személlyel). Felszállás után három és fél órával a brazil légirányítás hatósugarából kilépve eltűnt a gép a radarok elől … nem találtak túlélőt.  

Gallasz, barátom, alig három éve találkoztunk először, emlékszel, abban az időszakban éppen a „senkit_nem_sújt_így_az_élet” hangulatában voltam, Te viszont gyorsan meggyőztél, hogy életed igazi kelet-európai, a maga abszurditásával (oly fura, de oly mesebeli, mint Veit Helmer Abszurdisztánja), és messze túlszárnyalja az én életem akkor világraszólónak tűnő egyedi és egyetlen problémáját. A Te életed viszont irodalmi műként hiteltelen lenne, mert „ilyen nincs”.

Hogy csak azokról az „állomásokról” beszéljek, amelyeknek személyes tanúja voltam: a Millenáris programszervezőjeként találkoztunk, Hadnagy Miklós és Krasztev Péter telefonos irányításával futottunk össze ismeretlenül, amikor 2006-ban éppen világbajnoki mérkőzést néztünk a Millenárison, és azon dühöngtél, hogy mint „belsős” nem tudsz még egy széket szerezni, majd kiemeltél egyet a bárpult mögül, és hellyel kínáltál. Nem volt abszurd, kicsit sem, de azonnal megbeszéltük, hogy dolgunk van egymással…

Három gyerek mellett elváltál. Azt a pörgést, ahogy Te élsz, másnak melletted nehezen lehet bírni (nekem is szokták mondani, hogy álljak meg, de mindketten tudjuk, nekünk ez az élet). Később a volt feleséged beperelt, és Te lettél az első magyar, akit azért csuktak le, mert a gyerektartás kapcsán elrendelt bírósági tárgyalásra nem ment el. A 30 napos előzetesből közel négy hónap lett, mert éppen nyári szünet volt a bíróságon (abszurd? Á’ dehogy!). Eltűntél, majd szabadulásod után megjelentél nálam, elfogyasztottunk öt palack Fritmann rosét és közben hihetetlen iróniával számoltál be arról, hogy milyen volt a sitten. Könyveket olvastál, miközben azt lested, hogy cellatársaid, akik között volt gyilkos, adócsalód, stb., azon tanakodnak, mi is lehet az ok, amiért Gallasz ül, mert a valós történetet a „sokat látott” cellatársak nem hitték el.

Nagy örömmel és óriási szívvel jártad Erdélyt, beleszerettél egy lányba, aki súlyos beteg lett, majd a betegségébe bele is halt (az csak közhely, hogy élnie kellett volna, mert gyönyörűeket alkotott), közben a lány szüleit is Te kezeltetted. Az nem igaz, hogy ezek nem ráztak meg, de úgy beszéltél róla, mintha kívülálló felolvasna egy jobb krimit. Ez sem abszurd, sőt nem is csodáltalak érte, hanem fogást kerestem rajtad, de nem sikerült.

Soha nem törtél hírnévre, mindig a háttérből csináltad, amit éppen kellett, de mindenről tudtál, mindenkit ismertél és azonnal vágtad, hogy hova mi kell. Emlékszel, arra kértelek, hogy a Pro Minoritateba szerkesszünk egy olyan lapszámot, ami a határon túli magyar zenei kultúrával foglalkozik. Azonnal soroltad a neveket. Akkor azt mondtam, majd leírjuk. Írjuk le, Józsi!

Te voltál az ötletadó, hogy a marosvásárhelyi ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál bemutatkozhatott Budapesten (2006 után október 12.-re tervezzük a második megjelenést az A38-on – még mindig azt mondom, nem hagyhatsz cserben!). Haragudtam Rád, amiért a Rot Front koncert nem jött össze tavaly Marosvásárhelyen, de segítőkészséged soha nem lehetett számon kérni. Bármikor elakadtam, átugrottam a szomszédba (alig két percre lakunk egymástól), máris előkerült némi bor (legutóbb éppen montenegrói Vranact ittunk némi sajttál mellé, mert nem volt időd főzni – ilyen vagy, mindig van mivel megkínálj, csak kérlek, ne fárassz a lucskos-káposztával, azt nem én szeretem!) és miközben focimeccs-nézést terveztünk elbeszélgettük az időt, de máris volt egy újabb konkrét projekt-tervünk.

Legutóbb a Holdudvarban akartunk inni egy fröccsöt, pontosan tudtad, hogy a sarokról (a két utca sarka, ahol lakunk) 42 perc gyalog a Margit sziget. Mert alapvetően gyalog jársz, akárcsak én, akkor is gyalogoltál nap, mint nap, amikor a Millenárisra jártál dolgozni – ami pontosan 53 perc. Soha nem késel el, én sem szeretek és nem is szoktam, de mindig zavart: ha a Fargerben találkoztunk egy kávéra, mire odaértem, Te már mindig ott voltál, telefonáltál, laptop képernyőt böngésztél, vagy egyeztettél. Gyakran kávéztunk, hol Te, hol én fizettem. Úgy emlékszem adósod maradtam – ez tarthatatlan, még egy ok, hogy itt legyél.

Brazíliába való indulásod előtt a Holdudvarból néhány élces megjegyzés után távoztunk, nem tetszett a hangulat, ebben is mindig egyetértünk – hova süllyedt a magyar vendéglátás (persze Te ennél szofisztikáltabban fogalmazol). A Jókai téren kötöttünk ki, a Buena Vistaban, ahol miközben a Bundesliga mérkőzését néztük, a pincérek aktuális fogadásaikról beszéltek, Neked természetesen volt ötleted hozzájuk is, hogy milyen abszurd dolgokra kellene fogadni – talán a repülőn is poénnal nyugtattad a srácokat, mert ilyen vagy!

Ha Berlinbe mentünk, Téged kerestelek szállás kapcsán, mert a világ bármely sarkában van ötleted, hol lehet jól és olcsón megúszni néhány éjszakát.  

Most pedig felszálltál egy gépre, amely soha nem száll már le! Csak remélem, mert nem tudhatom: hogy nem fájt… 

Pedig nagyon sok tervünk van, azt beszéltük, ha visszaérsz elindulunk: ALTER-NATIVE bemutató Varsóban, Prágában, az A38-as hajón; MR2 erdélyi turnét „ becserkészni” – ezt írtad néhány napja utolsó leveledben; Kiscsillag fellépés Rátgéberrel Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, hogy a helyi kosaras fiúknak és lányoknak edzést tartson – Orfűre Lovasival egyeztetni miattam nem jutottunk le, mert akkor is valami nagyon fontos volt, Nekem. És megígértem Neked, hogy megmutatom Bukarestet, nagyon kíváncsi vagy rá. Mikor indulhatunk? Most már ráérek, eddig sokat halogattam, most már sok-sok időm van…

Mert én ilyen hálátlan vagyok, azonnal számon kérem Rajtad, ha három napra kérsz szállást az ALTER-NATIVE-ra, de csak egy éjszakát töltesz ott, és már rohansz is a barátaidon segíteni. Most is számon kérem, de most az egyszer jogosan: mikor vágunk bele a tervek megvalósításába?Józsi, nem lehet így elmenni!

Pedig így éltél: úgy voltál jelen, hogy senkinek nem tűnt fel és úgy tűntél el hosszú időkre, hogy azért mindig érkezett az információ (még az Egyeskőről is). Néhány napja még Rioból is. Most is jelzel majd?