Az Európa Tanács Ifjúsági és Sport Igazgatósága fórumot szervez Emberi jogi nevelési fórum - fiatalokkal és fiatalok által címmel.

Helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ, Budapest
Időpont: 2009. október 14-18.
Résztvevők száma: 200 fő
Munkanyelv: angol, francia és orosz, szinkrontolmácsolással

A fórum fő célja az emberi jogi nevelés népszerűsítése, megszilárdítása és fejlesztése fiatalokkal és fiatalok által, az Európa Tanács küldetésével összhangban.

Célcsoport:

  • kormányzati szervek képviselői, ifjúságpolitikában, ifjúsági munkában, oktatásban és emberi jogok területén aktív szakértői
  • civil szervezetek képviselői és aktivistái, többek között ifjúsági szervezetek vezetői, ifjúsági munkások, valamint olyan emberi jogi nevelési képzők és facilitátorok, akik fiatalokkal dolgoznak.
  • emberi jogi nevelésban járatos, vagy az iránt érdeklődő ifjúságkutatók
  • korábbi, az Európa Tanács Ifjúsági és Sport Igazgatósága által támogatott projektek szervezői
  • a Kompasz kézikönyv fordításáért és kiadásáért felelős szervezetek képviselői
  • emberi jogi neveléssel foglalkozó emberi jogi szervezetek és intézmények szakértői (pl. ombudsmani hivatalok, nemzetközi szervezetek)

Költségek: A részvételi díj 40  , amelyet az útiköltség visszatérítésekor vonnak le. A szállás és ellátás költségeit az Európa Tanács fedezi. Az utazási költséget a program végén visszatérítik.

A pályázatok beérkezési határideje: 2009. június 10.

A jelentkezés módja: A jelentkezési lapot online, a http://coe.opencontent.it/ címen kell kitölteni.

A képzés részleteiről további információ olvasható angol, francia és orosz nyelven a http://youth-partnership.coe.int/youth-partnership/news/news_84.html oldalról letölthető dokumentációban.