Április 27-én, hétfőn, Pesterzsébeten tartottunk Bíró Katával (Jogismeret Alapítvány) kerületi gyermekjogi fórum keretében egy előadást és némi interaktív esetmegbeszélést.

A rendkívül izgalmas vitát generáló alkalmon jelen voltak a kerületi DÖK segítő pedagógusok, a kerületi DÖK-ös diákok, iskolai DÖK-ösök, illetve gyermekvédelmi intézmények munkatársai is. A fórumot a kerület polgármestere nyitotta meg.

Rövid felvezető előadás után előbb egy kis asszociáció kapcsán gyűjtöttük össze, hogy kinek, mi jut eszébe a diákjog kifejezésről. Kiderült, hogy vannak, akik számára alapjogok jutnak eszébe (tanuláshoz, művelődéshez való jog), vannak, aki intézményi jogok kategóriájában gondokodnak (véleményezési, döntési, egyetértési jogok), és természetesen olyan is vannak, akik a jogalkalmazáshoz kapcsolódó kifejezésekre asszociálnak (betartás, van, akinek jár, van, akinek nem).

Kata diákjogi eseteket hozott, amelyeket kiscsoportban dolgoztak fel a résztvevők, majd pedig az emberi-, gyermekjogok oktatásának módszertanához kapcsolódóan mondtam néhány támpontot. A teljes előadás anyaga itt megtalálható: EmberiJogok_Pesterzsebet.pdf