Közéletre Nevelésért Alapítvány

Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd

Archive for március, 2009

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2009. évi alapjából. Csak 2009. március – szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni.

(more…)

A Kalamáris Ifjúsági Egyesület által az  Észak-Alföldi régió ifjúsági szervezetei körében készített hálózat-kutatás eredményeihez kapcsolódóan kerül sor egy fejlesztési folyamat megvalósítására, amelynek központi témája az érdekképviselet.

(more…)

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának megbízásából, az ESZA Kht. várhatóan 2009. március 16-ig pályázatot hirdet gyermek és ifjúsági szervezetek rendezvényeinek és közösségfejlesztő képzéseinek támogatására. 

(more…)

A projekt környezete
Az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat és az Ifjúságügy Szakértőinek Társasága, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az Ifjúságügy - ifjúsági szakma, ifjúsági munka című módszertani kézikönyvet hoz létre.

(more…)

A Gyermekjogi Cselekvési Tervhez kapcsolódóan került sor műhelymegbeszélésre a múlt héten.

(more…)

Az Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa pályázatot ír ki magánszemélyek számára a Tanács titkári feladatainak ellátására.

(more…)

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítására írt ki pályázatot. 

(more…)

Múlt hétfőn került sor arra a megbeszélésre, amelyet a hajdúnánási Okkal Másokkal Egyesület hívott össze annak érdekében, hogy a hajdúnánási helyi közéletet, illetve döntéshozatal folyamatát a részvételi modellek használatára sarkallja. (more…)

Protokoll Marosvásárhelyen

Csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády-Házban Európaiság - hitelesség- protokoll az Európai Unió üzleti életében címmel tartott előadást Görög Ibolya, protokoll-szakértő.

(more…)

  • 2 Comments
  • Filed under: Tevékenység
  • MEGHÍVÓ 
    Szeretettel várjuk a Nagyító Alapítvány és partnerszervezeteinek rendezvényére 

    ITT ÉS MOST
    Konferencia a Felelősségvállalásért

    (more…)

    Utolsó hozzászólások

    • Macsu: S a meghívó: http://www.kalocsa.hu/index/sr c.php?image=7485
    • Macsu: Nagy Anna kormányszóvivő az eseményről: http://www.orientpress.hu/7491 2
    • Macsu: Most látom, hogy az erdely.ma-n Pintérnek nevezik az Orbán-kormány első oktatási miniszterét. Hát...
    • Macsu: A Paprika Rádió hírei között: http://www.paprikaradio.ro/hir ek.php?hir=27904
    • Macsu: Erdely.ma: http://www.erdely.ma/publicisz tika.php?id=77768&cim=gond olatok_egy_oktatasi_biztosr...