Felnőttoktatással foglalkozó szakembereknek, a felnőttoktatásba hosszabb kihagyás után visszatérő szakembereknek és felnőttoktatói pályára készülő hallgatóknak szóló pályázati lehetőség, mely támogatást biztosít konferenciákon, tanulmányutakon, szakmai (csere)látogatáson, job-shadowing tevékenységben való részvételre. A kiutazás témájának a pályázó szakmai tevékenységéhez kell kapcsolódnia a felnőttoktatás bármely területén.A kiutazások legalább 1 naposak, legfeljebb 12 hetesek lehetnek.

A fogadó intézménnyel a pályázó veszi fel a kapcsolatot a pályázat benyújtása előtt, és a fogadási szándékról szóló igazolást mellékeli a pályázathoz. (Hallgatók esetében indexmásolat is szükséges, mely igazolja, hogy legalább két évben hallgatott a felnőttoktatáshoz kapcsolódó, arra felkészítő tárgyat.)

2009-ben a Tempus Közalapítvány a következő bírálati szempontokat alkalmazza:

  1. Adott eseményre, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
    Önállóan kidolgozott munkaprogrammal rendelkező tanulmányútra azonos időpontban egy intézményből legfeljebb két fő utazhat.

  2. Felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók csak akkor pályázhatnak, ha kifejezetten a felnőttoktatás módszertanát kívánják tanulmányozni, és bizonyítottan folytatnak felnőttoktatói munkát a felsőoktatási képzésen kívül is. (Tehát pl. a diplomához vezető posztgraduális szinten történő oktatás nem minősül felnőttoktatásnak.)

  3. A felnőttek számára nyelvet oktatók, lektorátusi nyelvtanárok vagy a közoktatásban dolgozó tanárok nem pályázhatnak szakmódszertani kurzuson való részvételre.

  4. Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig felnőttoktatói mobilitás támogatást, de két támogatható minőségű, azonos pontszámú pályázat közül azt kell támogatni, amelyben a pályázó még nem részesült ilyen támogatásban, még akkor is, ha a 24 hónap már letelt a másik pályázó esetében.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy ebben a pályázati típusban nem támogatható:

  • nyelvtanárok részvétele külföldi módszertani továbbképzésen (ez a Comenius akcióban lehetséges);

  • kutatási tevékenység,

  • az iskolaköteles korúak számára végzett oktatás vagy a közoktatás keretében végzett munka.

A közoktatásban, a szakképzésben vagy a felsőoktatásban dolgozó oktatók kizárólag akkor pályázzanak, ha szorosan az általános célú felnőttoktatáshoz kapcsolódik a tanulmányút témája (pl. írás-olvasás-számolás tanítás felnőtteknek, a felnőttoktatás módszertana, kulturális tevékenységek oktatási céllal felnőttek számára, stb. - ld. még a pályázati kiírást!).Kérjük, forduljanak ügyfélszolgálatunkhoz, ha nem biztosak abban, hogy az Önök témája beleillik a pályázati kiírásba. (info{kukac}tpf.hu vagy 06 1 237 1320)

Csak postai úton, ajánlott küldeményként feladott pályázatokat fogadunk el. A Grundtvig szakmai továbbképzés felnőttoktatóknak pályázatot ezen kívül on-line formában is el kell juttatni irodánknak.

A pályázati űrlap elérhető a Pályázati dokumentumok között.

Pályázati határidők:
2009. január 16. (2009. április 1. és 2010. április 30. között megvalósuló tanulmányutak esetén)
2009. április 30. (2009. szeptember 1. és 2010. április 30. között megvalósuló tanulmányutak esetén)
2009. szeptember 15. (2010. január 1. és 2010. április 30. között megvalósuló tanulmányutak esetén)