A Norvég Királyi Nagykövetség valamint az Ökotárs Alapítvány és az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány – Magyarország ezúton tisztelettel meghívja Önt az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alapjának (NCTA) konferenciájára: Tanulságok, eredmények és a második körös felhívás.  

Helyszín és időpont: 2009. február 2. (hétfő) 10.30-16 óra, Európai Ifjúsági Központ (Budapest, II. ker. Zivatar u. 1-3.)  

Az NCTA második – és egyben ez évi első – nagyobb rendezvényének célja kettős: bemutatni a 2008-as első kör eredményeit és tanulságait, a támogatott projektek eddigi előrehaladását és állását, valamint ismertetni a 2009-es, második pályázati felhívás részleteit és változásait. A konferencián köszöntőt mond Siri Ellen Sletner, norvég nagykövet asszony; részt vesznek rajta a lebonyolító alapítványok munkatársai illetve a támogatott szervezetek (95) képviselői is. Az előadások és bemutatók mellett párbeszédre, kérdésekre is lehetőség lesz. Szeretettel várunk minden érdeklődő civil szervezetet, valamint a közigazgatás és a sajtó képviselőit is!  

Tervezett program:
10.30 – 11.00 Érkezés, regisztráció, kávé
Kiállítás a támogatott szervezetek kiadványaiból, anyagaiból
 

11.00 – 11.15 Köszöntő beszéd: Siri Ellen Sletner, a Norvég Királyság nagykövet asszonya  

11.15 – 11.40 Vitaindító: a mai magyar civil szektor helyzete a pályázatok tükrében Csanády Dániel, DemNet  

11.40 – 12.15 Az első kör tanulságai: visszajelzések és vélemények a kérdőíves felmérés alapján Béres Tibor, Autonómia Alapítvány (Bővebb információ: http://norvegcivilalap.smartcode.hu/index.php?t=1&id=54)  

12.15 – 12.45 A második körös pályázati felhívás: főbb tudnivalók Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány (Bővebb információ: http://norvegcivilalap.smartcode.hu/index.php?t=3)  

12.45 – 14.00 Ebéd
Kiállítás a támogatott szervezetek kiadványaiból, anyagaiból
 

14.00 – 16.00 Négy tematikus szekcióülés (a pályázat témaköreinek megfelelően).
Témakörönként 4-6 támogatott projekt rövid bemutatkozása, változások az új felhívásban, tanulságok és támogatási elvek, valamint kérdések és válaszok.
 

A rendezvény ingyenes és nyitott! Részvételi szándékát kérjük legkésőbb 2009. január 26-ig jelezze az Ökotárs Alapítvány elérhetőségein:
Tel: +36-1-411.3500,
Fax: +36-1-411.3515,
E-mail: info@okotars.hu  

Bővebb tájékoztatást a lebonyolító alapítványoktól kérhet!
www.norvegcivilalap.hu