Túl vagyunk az elsőn, sok az ötlet. :-)

A MindenGyerek Konferencia keretében kedden került sor az első Gyermekjogi Cselekvési Tervhez kapcsolódó workshopra. A találkozás felvezetéseként Debreczy Márta, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Gyermek és Ifjúsági Osztályának munkatársa tájékoztatott a Nemzeti Ifjúsági Stratégiához kapcsolódó kérdésekről, majd pedig felvetettük a továbblépés lehetőségeit.

Az első megállapítás az volt, hogy a gyermekjognak mindenképpen gazdát kell találni, hiszen olyan absztrakt területről van szó, amely nem ágazati és nem is állampolgári szinten jelenik meg, vagyis egyelőre nincs a témában államigazgatásilag érdekelt aktor. Három lehetőség megvizsgálása merült fel:
1. gyermekjogi ombudsman
2. miniszterális felelős - mindenképpen a Miniszterelnöki Hivatalhoz való delegálást tartották a résztvevők fontosnak
3. önkormányzati szintről való építkezés.

További fontos felvetések voltak:
-  a gyermekjogi szakember képzésének a szükségessége,
- a részvétel, illetve önszerveződés oldaláról való megközelítés - mindenképpen fontos, hogy a Cselekvési Terv úgy álljon össze, hogy a gyermekek véleménye is megjelenjen benne,
- fontos lenne egy gyermekjogászok “fórumát” összehozni, hiszen a területen dolgozó legkülönfélébb szakemberek sok esetben “egymás mellett mennek el”, anélkül, hogy egymás munkájáról tudnának,
- a szakemberek együttműködése mellett kiemelésre került a tárcaközi együttműködés szükségessége a Cselekvési Terv elfogadása során.

Idén 20 éves a Gyermekek Jogairól Szóló Egyezmény, amelynek ratifikálása állami kötelezettséggel jár, éppen ezért érdemes lenne áttekinteni, hogy ebben hogyan is áll a magyar állam.