A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Ifjúsági Osztályának felkérésére a következő fél évben dolgozunk a 2010-2011-es Gyermejogi cselekvési Terv kialakításán.

Első nyilvános állomásként a MindenGyerek Konferencia keretén belül - némi szervezési bonyodalom után (úgy tűnik kicsit a szervezők számára “nagy” lett ez a rendezvény. Ráadásul workshopunk még mindig nincs fent a konferencia honlapján, de sebaj, Ti már tudtok róla, várunk szeretettel) - január 20-án, kedden 11 órától workshopot tervezünk, melynek témája, hogy a résztvevők megvitassák a gyermejog területén felmerülő “jó példákat”, “problémákat”. Beveztésként egy 10 perces előadásra kerül sor a Nemzeti Ifjúsági Stratégia gyermekjogi részéhez kapcsolódóan (az előadást tartja Debreczy Márta, az SZMM Ifjúsági Osztályának munkatársa), majd ezt követően a résztvevők által kiscsoportban felvetett témakörök átbeszélésére, megvitatására kerül sor.

Mindenképpen számítunk a résztvevők interaktivítására!