Alapítványunkkal egyidős a miskolci Városi Pedagógiai Intézet, és gyakorlatilag 1998-ra vezethető vissza a két intézmény közötti együttműködés a diákönkormányzatok képzésében.

A KÖNE részéről Varga Té volt az első kapcsolat a miskolci VPI felé. Az ő szakmai koncepciója valósult meg az első 30 órás diákönkormányzati vezető-képzéseken, amelyekre évente két alkalommal, ősszel a középiskolások számára, tavasszal pedig az általános iskolások számára kerül sor, öt képzési nap keretében.
Az együttműködés azóta további programelemekkel bővült: kistérségi információs napon jártunk már több alkalommal: Kistokajban. Alsózsolcán, Felsőszolcán, Ongán, Nyékládháza, Hernádnémeti,

Évente több szakmai konferenciát is szervezünk közösen, Alapítványunk szakértői minden évben jelen vannak a városi és kistérségi diákparlamenten, de eljárunk a VPI által szervezett nyári táborokba is.
Az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központtal közös szemináriumsorozatunk kapcsán két alkalommal Miskolcon, egyszer pedig Szögligeten (a nyári diáktáborban) jártunk.
Idén tavasszal egy hosszabb folyamatot valósítottunk meg közösen: a komplex ifjúsági fejlesztés keretében öt település közoktatási intézményeiben működő diákönkormányzatok tevékenységének az egész településre való kiterjesztését tűztük ki célul. Az egy-egy napos helyi képzést követte egy kétnapos, bentlakásos alkalom, majd az eredményekről egy miskolci konferencián számoltak be a résztvevők:
http://kozeletre.hu/2008/05/09/komplex-ifjusagi-fejlesztesek-miskolc-kisterseg/

Miskolci Városi Pedagógiai Intézet BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT és SOK SIKERT továbbra is!!!

A Városi Pedagógiai Intézet vezetőjének ünnepi prezentációja itt megnézhető: Előadás 10 éve

A jubileumi kiadványban megjelent tanulmányok közül itt olvasható dr. Kissné Halász Anikó írása: Tanulótájékoztató és tanácsadó