A kolozsvári MIK-en született meg a döntés, hogy egy helyzetfelméréssel vágunk bele a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek képzési és tréneri kapacitásának fejlesztésébe. A zánkai MIK képzési szekciójában az a felvetés született, hogy ismételjük meg a helyzetfelmérést, küldjük el újra a kérdőíveket, hogy azon szervezetek képviselői, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudták kitölteni a kérdőívet, ezt pótolják.

A kérdőív itt található: kerdoiv_3.0

A MIK-hez (nemcsak képzési műhely) tartozó, a honlapon lévő bejegyzések pedig itt érhetők el:
http://kozeletre.hu/tag/magyar-ifjusagi-konferencia/

A helyzetfelmérést követően kerül sor az igények összegyűjtésére, illetve a meglévő erőforrások feltérképezésére, majd ennek fényében kerülhet sor a képzési stratégia kidolgozására. Tehát a folyamat még a kezdetén van, de némi lendülettel nagyot tudunk haladni. Ennek viszont első lépése mindenképpen a mostani kérdőív kitöltése és célba juttatása (akár a MIK titkárságra, akár a Macsu@kozeletre.hu e-mail címre.
Az összesített kérdőíveket nyilvánosságra hozzuk, illetve a MIK tagszervezetek mindenképpen hozzáférnek.