A Munkaerő piaci Alap terhére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásávala Magyar Népfőiskolai Társaság pályázatot hirdet

 „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” tematikus programsorozatban való részvételre.  

A pályázat célja olyan szakszerűen felépített és innovatív programok megvalósításának támogatása, melyek a szakmai, vagy a laikus közönség érdeklődésére számot tartva foglalkoznak az élethosszig tartó tanulás, a munkaerőpiaci, a szakképzés, a nyelvi képzés vagy az alapképzés területeivel, a közösségi ismeretterjesztéssel, vagy bármilyen, a felnőttképzési törvény által érintett tevékenységi területtel. A programsorozat eseményeinek, rendezvényeinek három fő témakör köré kell szerveződniük.

Az egyes témaköröket külön-külön programokban, vagy egy programban együttesen is fel lehet dolgozni:
- a hátrányos helyzetű felnőttek bevonása a képzésbe, a tanulásba, bármilyen szinten és formában
- a felnőtt tanuló mint személyiség, mint a felnőttképzés legfontosabb, központi szereplője
- a felnőttkori tanulás eszközeivel és módszereivel a különböző kulturális értékek közötti párbeszéd elősegítése.

 A rendezvények típusai a megvalósulás formájában is igazodnak a fenti a fő témakörhöz, így lehetnek:
- tanácskozások, műhelymunkák (csak abban az esetben, ha a célcsoportot közvetlenül megszólaltatják a rendezvényeken)
- a sikeres felnőtt tanulók nyilvános életút interjúinak bemutatása (felnőtt tanulói fesztivál jellegű program – intézményi nyílt nap – keretében is lehetséges)
- bemutató jellegű felnőttképzési programok (demonstrációs programok) és azok nyilvános értékelése és megvitatása a célcsoport bevonásával
- nyílt napok szervezése a felnőttképzési - közművelődési intézményekben, a célcsoportok bevonásával - a felnőttképzéshez kapcsolódó, azokat népszerűsítő művészeti rendezvények és kiállítások
- „A felnőttképzés nálunk” – brosúra, kiállítás, egyéb akció a települések, térségek, kerületek, kistérségek felnőttképzési tevékenységéről, eredményeiről, terveiről, céljairól  

A programokat 2008. október 10-31. között kell megvalósítani. 

Pályázatot nyújthatnak be a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó vagy közművelődési tevékenységet folytató civil szervezetek, intézmények, vállalatok.

A pályázat felhasználható keretösszege: 63.000.000 Ft. Egy pályázattal kérhető támogatási összeg: minimum 400.000.- Ft és maximum 700.000.-Ft. A maximális keretösszegre kizárólag partnerségben megvalósított programokkal lehet pályázni
A pályázható összeg 100%-os, vissza nem térítendő támogatás, A támogatás 50%-a előfinanszírozás, a fennmaradó 50% folyósítására a szakmai beszámoló és a teljes támogatási összegről történt elszámolás elfogadását követő 15 napon belül kerül sor. 

A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptember 8- án éjfélig 
A pályázatot az alábbi címre kell benyújtani:
Magyar Népfőiskolai Társaság
1077 Budapest, Wesselényi u.13. II/5. 

A pontos értelmezés érdekében ajánlatos a részletes felhívás gondos áttanulmányozása. A teljes Pályázati Dokumentáció a Magyar Népfőiskolai Társaság Művelődés Hete honalapjáról tölthető le: www.nepfoiskola.hu/muvhete 

A program szakmai vezetője: Mihályfi Márta
Kapcsolattartó munkatársak: Fesztbaum Zsófia, a program országos koordinátora, valamint Szabó Julianna, pályázati koordinátor
Telefon: +36 411 14 59
Fax: +36 411 14 60
E-mail: zsofi@nepfoiskola.hu, illetve juli@nepfoiskola.hu
Honlap: www.nepfoiskola.hu/muvhete