Az elkövetkező időszakban néhány olyan ifjúságsegítő szakon végzett ELTE-s diák szakdolgozatát fogjuk közölni, amely témáját, illetve tartalmát illetően a nagyközönség számára is izgalmas olvasmány lehet. Ugyanakkor ezek szakmailag is megállják helyüket, így az ifjúsági szervezetekkel foglalkozók számára is nyújthat támpontot.

Az első záródolgozat, amely publikálásra kerül, Katona Gabriella a cserkészmozgalomról írt tanulmány:

Az ember élete folyamán számtalan közösség tagjává válik, melyek mind meghatározzák személyisége fejlődését. A gyermek- és fiatalkori csoportok jelentősége még erőteljesebb, mivel ekkor a személyiség még kiforratlan, könnyen formálható pozitív és negatív irányba is.

Napjainkban a családok és az iskolai oktatók hatása és ellenőrzése meggyengülni látszik a fiatalok személyiségalakulásában, melynek számtalan oka közül legerőteljesebb talán a munkaidő meghosszabbodása és a pedagógusok jogainak korlátozottsága.

Magyarországon számtalan gyermek- és ifjúsági szervezet létezik és végez aktív munkát, mind közül talán a legnagyobb hagyományokkal rendelkező a cserkészet. A már Magyarországon is majdnem száz éves múlttal rendelkező szövetség értékei és eszméi régóta formálják a magyar lakosság fiataljainak életszemléletét és értékrendjét. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy helyénvalóak-e még ezek az értékek, hiszen a világ hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt 100 évben. Ezt a kérdést vizsgáltam a következőkben.

A szakdolgozat letölthető: Katona Gabriella: A cserkészet létjogosultsága napjainnkban Magyarországon