Nem olyan régen jelent meg az Új Ifjúsági Szemle legfrisebb száma, amelynek alcíme Civil Ifjúsági Jelentés 2006-2007, és igyekszik bemutatni az ifjúsághoz kapcsolódó területek (szakmai, civil, kormányzati) tevékenységét, illetve az ezt támogató intézményrendszer működését. A Laki László által jegyzett összefoglaló elemzés mellett három nagy fejezetbe gyűjtötték a tanulmányok, írásokat: az ifjúság élethelyzetével foglalkozó elemzések, az ifjúsággal kapcsolatos közfeladatok és ellátásuk helyzetét áttekintő írások, illetve az ifjúsági szakmával foglalkozó elemzések.Második alkalommal került sor a Civil Ifjúsági Jelentés elkészítésére, amely sajátos szemszögből, de igencsak fontos elemeket beemelve tekinti át az ifjúság helyzetét. A jelentés a www.uisz.hu címe elérhető. Azért is igyekeznek hagyományt teremteni a Jelentéssel, mert az elemzés előszava szerint hisznek abban, hogy a monitoringnak az ifjúságügyben kizárólag egy civil, szakmai műhely kezében lehet a helye. A szerzők és a szerkesztők hiszik, hogy a Jelentés megjelentetésével hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ifjúsági szakma elérje mind mennyiségében, mind minőségében azt a „kritikus tömeget”, azt az erőforrás-koncentrációt, ami hozzásegít ahhoz, hogy az ifjúságügy Magyarországon is nagykorúvá váljon. Elérhető az Új Ifjúsági Szemle szerkesztőségében: virag.ladencsics@ncsszi.hu