Diákönkormányzatok, Iskolai demokrácia nevelés, Citoyen attitűd
30 júl
Fotópályázatot hirdetett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az emberi jogok területe iránt fogékony amatőr fotósoknak.
29 júl
Elkészült a Humán Reform Alapítvány számára megvalósított képzésünk második alkalmának programtervezete, mely az alábbiakban olvasható: ProgramTerv2alk
28 júl
Ösztöndíjpályázat romániai, magyarországi, csehország, lengyelországi, bulgáriai és szlovákiai civil aktivisták számára.
26 júl
Elkészült a kérdőív 3.0-s verziója.
23 júl
Márk jóvoltából felkerültek a Félúton képzéssorozat néhány vidámabb pillanatának mozgóképes felvételei.
Megnézheted őket itt:
Félúton videok
22 júl
A Humán Reform Alapítvány felkérésére kéthétvégés képzés első állomását valósítottuk meg 2008. július 18-21. között a Zeteváralján a HuRef-esek által Vatikánnak nevezett részében (ez a település Zsigmond-telep nevű részén található).
A rendkívül jó hangulatú és - a jövőre való tekintettel reméljük, hogy eredményes - képzés fotói itt megtekinthetők:
Folytatás az augusztus 1-3.-i hétvégén ugyanott.
21 júl
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása:
18 júl
Megyei szintű ifjúsági szakmai-módszertani szolgáltató központok kialakításának támogatására hirdetett pályázatot az ESZA Kht. (more…)
17 júl
A 2008. évi Heves megyei ifjúsági rendezvények támogatására hirdetett pályázatot a Heves Megyei Közgyűlés. (more…)
14 júl
2008. szeptember 15. és 21. között roma fiatalokkal dolgozó ifjúsági munkásoknak tart képzést Budapesten a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat. (more…)
Utolsó hozzászólások