Kedves fiatalok!

Alapítványunk megalakulásától, 2000-től kezdve tevékenykedik a magyarországi és határon túli fiatalság szolgálatában a kultúra, az oktatás és a tudomány területén. Évenként ifjúsági találkozót szervezünk valamely határon túli régióban, hogy a részt vevő, a Kárpát-medencéből és Nyugat- Európából érkező magyar anyanyelvű fiataloknak bemutassuk az adott tájegység kultúráját, történelmét és a helyi kisebbség életét.

2008-ban eddigi legnagyobb rendezvényünk, a „Tudomány és kultúra az Osztrák-Magyar Monarchiában” címmel meghirdetett burgenlandi nyári egyetemre szeretnénk mind több egyetemista fiatalt meghívni Ausztriából, Magyarországról és a többi szomszédos országból. A július 9-16. között Pinkafőn megrendezendő Burgenlandi Ifjúsági Találkozó ideje alatt sor kerül neves egyetemi professzorok és tudósok előadásai keretében a múlt századforduló tudományos és kulturális eredményeinek bemutatására, és az azt követő műhelybeszélgetésekre, vetélkedőkre. Burgenland és Bécs nevezetességeivel, valamint a helyi kisebbségek képviselőivel is megismerkedhetnek a résztvevők. Ehhez várjuk fiatal jelentkezők minimum öt oldal terjedelmű pályaműveit a következő témában: “Szülőföldem híres személyisége, aki az Osztrák-Magyar Monarchiában élt és alkotott”.

További információt honlapunkon találhattok: www.mfhnalap.org

Üdvözlettel:

Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány

mfhn@freemail.hu

1126 Budapest, Böszörményi út 28.