A Közéletre Nevelésért Alapítvány tevékenysége egy évtizedes múltra tekint vissza. 10 év alatt a Kárpát-medence legkülönbözőbb területein, településein segítettük a diák- és ifjúsági mozgalmakat, hogy aktív állampolgárok legyenek. Magyarország minden megyéjében volt már olyan fejlesztési folyamatunk, képzési modulunk, amely az alapítvány céljainak megvalósítását szolgálta. Szoros együttműködést alakítottunk ki a megyei és városi pedagógiai intézetekkel, a Regionális Ifjúsági és Szolgáltató Irodákkal, teleházakkal és rengeteg civil szervezettel. De jelen voltunk a kolozsvári Jogász-Közgazdász Szakkollégium megalakulásánál, az Areopagus Alapítvány első trénerképzőjén, a Maros megyei MADISZ rendezvényein. Részt vettünk a pozsonyi Diákháló új generációjának képzésében. Voltak és vannak több országon átnyúló együttműködéseink, mint például a most is futó Félúton-képzéssorozat, vagy az Európai Bizottság Grundtvig-programja által legnagyobb arányban támogatott, hat országban megvalósított Strategy for Adult Education in Rural Area (SAERA).

Sikereink összegzésre késztetnek, tapasztalataink a folytatást erősítik.