Pályázati felhívás 2008

A Sziget Kulturális Szervező Iroda (továbbiakban Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2008 fesztiválon (2008. augusztus 12-től-18-ig) való részvételre.

I. A fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre

Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő - szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és törekszenek a “szigetlakók” aktivizálására, a programokba való bevonására.
Az Iroda a programhelyszínen 100 szervezet számára tud helyet biztosítani.

Pályázatot lehet benyújtani:
a) Önálló megjelenésre, amely a fesztivál teljes időtartama alatt önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítandó programra vonatkozik.
b) Részidejű megjelenésre, amely a fesztivál időtartama alatt nem teljes (egy-három) napos részvétellel kapcsolatos.
Nagyszámú jelentkezés esetén az Iroda önálló megjelenés helyett, részidejű megjelenést ajánlhat egyes szervezeteknek.

Az Iroda a nyertes pályázók részvételéhez, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjához szükséges alap technikai és fizikai feltételeket saját költségvetéséből (terület, sátor, áram, alap bútorzat). biztosítja.

Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy 2008-ban a rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli:
szakmai napijegy 6300 Ft,
szakmai hetijegy  22500 Ft.

A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.

A Sziget Kulturális Szervezőiroda, az elmúlt évben a Civil Szigeten felhasznált jegymennyiség 30%-át, összesen 500 db hetijegyet és 1400 db napijegyet- összesen 2.007.000 Ft értékben- térítésmentesen biztosít azoknak az alapítványoknak, egyesületnek, nem kormányzati fenntartású szervezeteknek, amelyeknek nehézségekbe ütközik a programjukhoz szükséges összes szakmai belépőjegy megvásárlása, és az Iroda fontosnak tartja a jelenlétüket a fesztiválon.
A térítésmentes jegyek igénylésére a pályázat második fordulójában lesz majd lehetőség.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani, programjukat több nyelven bonyolítják, továbbá, amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.

II. A fesztivál lebonyolításában való részvételre

Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő - szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek fesztivál számára hasznos szolgáltatást biztosítanak, ezzel hozzájárulnak a rendezvény színvonalának emeléséhez, illetve bővítik az eddigi szolgáltatások körét, és amelyek megjelenése nem kötődik feltétlenül a Civil Sziget programhelyszínhez.
Az Iroda ebben a kategóriában maximum 10 szervezet számára biztosít részvételi lehetőséget.

Pályázatot lehet benyújtani a szervezet alaptevékenységével összhangban megvalósításra kerülő:
a, környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatásra
b, preventív jellegű szolgáltatásra
c, egyéb, a fesztivál látogatóinak szóló ingyenes szolgáltatásra
A szolgáltatások szükségességét az Iroda határozza meg.
A nyertes pályázók térítésmentesen kapnak belépőjegyet a fesztiválra, valamint az Iroda biztosítja részükre a területet, áramot, sátrat.
Az Iroda a részvételéhez, és a fesztiválon megvalósítandó tevékenységéhez szükséges feltételeket a pályázat második szakaszában nyertes pályázóknak a szolgáltatástól függően, egyedi elbírálás alapján biztosítja.

A pályázók mindkét kategóriában nyújthatnak be pályázatot.

Egyik kategóriában sem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, szerveződések, zenekarok, előadóművészek, művészeti csoportok.

A pályázat két szakaszban zajlik:

Első szakasz 2008. január 1.- 2008. február 15.
A pályázatok elbírálása a beadott programok alapján.
A pályázatok elbírálása 2008. február 28.

Második szakasz 2008. március 1. - április 20.
Az első körben nyertes pályázók jegyigényeinek elbírálása, a fesztivál lebonyolításában való részvételre jelentkezők tevékenységéhez szükséges feltételek tisztázása.
A pályázatok elbírálása 2008. május 20.

A második szakaszban az első szakasz nyertes pályázói vehetnek részt.

A döntésről mindkét szakaszban, minden pályázó e-mailben kap értesítést.
A nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, a velük történt személyes egyeztetést követően, a Sziget Kulturális Szervezőiroda legkésőbb 2008. július 30-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.

Az Iroda a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntés során, együttesen vegye figyelembe.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció e-mailen folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím. További információk, a pályázati online űrlap és nyilvános fórum a pályázattal kapcsolatban a www.sziget.hu/civilsziget oldalról elérhető pályázati rendszerben találhatók.

Kontakt:
Vidó Andrea
Sziget Kft.
vido.andrea@sziget.hu
Tel: 3720680