idillA NANE Egyesület 2007. augusztusában új projektet indított el “Gyerekek és fiatalok a partnerkapcsolati erőszak ellen” címmel, melyet az Európai Unió DAPHNE programja támogat, és amelyben németországi, és osztrák egyesületekkel működik együtt.

Gyermekek és fiatalok a párkapcsolati erőszak ellen - Felhívás iskolák és ifjúsági szervezetek számára

A program csoportonként egyszer hat, vagy kétszer négy órás foglalkozást takar 12-14, illetve 14-16 éves gyerekek és fiatalok számára. A foglalkozások témája a párkapcsolaton belüli erőszak. Sok gyerek nő fel olyan családban, ahol az apa bántalmazza az anyát, és ezáltal, ha őt magát nem is bántják fizikailag, lelkileg sérül. Párkapcsolati erőszak pedig fiatalkorúak kapcsolataiban is rendszeresen előfordul. Nemzetközi felmérésekből kiderül, hogy az érintettek elsősorban kortársaikkal beszélnek problémáikról. A program keretén belül a gyerekek megismerik azokat a lehetőségeket, ahová ilyen esetben fordulhatnak, illetve elsajátítják azokat az alapvető információkat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy segíteni tudjanak hozzájuk forduló barátaiknak.

Várják olyan iskolák és ifjúsági szervezetek jelentkezését, melyek szívesen szerveznének kétszer négy vagy egyszer hat órás foglalkozásokat a fenti témában 2008. december végéig. A projekt keretében a NANE Egyesület a foglalkozásokhoz biztosítja a csoportvezetőket, az alapanyagokat, budapesti helyszín esetén a csoportvezetők útiköltségét.

(Foto: Neloqua)